Harmincöt éves vagyok, kb. tíz éve vagyok narkolepsziás, vagy tán egy kicsit régebben. Nekem sem hirtelen kezdődtek a tüneteim, csak szépen lassan, mint általában. Négy éve diagnosztizáltak. Hogy mi történt az első hat évben? Ez is a blog témája lesz, mert engem is félrediagnosztizáltak, mint annyi narkolepsziást.

Amikor végre kimondatott, hogy ez a betegségem és nem más, megkönnyebbültem. Akkor még nem tudtam, mennyire egyedül lehet lenni, ha az ember egy a kétezerből. Statisztikailag ugyanis kb. ennyien küzdünk a tünetekkel nap mint nap. Hozzáteszem, legalább a betegek fele nincs diagnosztizálva. Barátaim és családom támogatása nélkül persze sokkal nehezebben éltem volna meg. Mégsem ők küzdenek naponta az alvásrohamokkal, a leeső fejjel és az ólomnehéz szemhéjakkal. Most, hogy évek óta ezzel élek, eljött az idő, hogy másoknak is könnyebbé tegyem, - ha lehet - mert a tünetek megjelenésekor, vagy egy friss diagnózissal nem biztos, hogy tudja az ember, merre menjen tovább.

Na, ebben próbálok segíteni (és remélem, fogunk többen is, egymásnak)!